TORNA
„CSIVIT” 6-12 évesek játékos tornavetélkedői
A Budapesti Torna Szövetség és a Budapesti Diáksport Szövetség Csupa Izom, Vidámság Torna (“CSIVIT”) elnevezéssel játékos tornavetélkedőt rendez.
1. A verseny célja:
- az általános iskolás diákok testnevelési és sportprogramjának szélesítése és színesítése
- olyan versenyforma elterjesztése, mely lehetővé teszi a diákok nagy tömegeinek versenyeztetését
- olyan tömegverseny elterjesztése, melyre a felkészülés testnevelési óra keretében történhet
- olyan verseny, mely a diákok tömegeivel a tornát megszeretteti
2. A versenyek ideje:
később kijelölendő időpontban
3. Gyakorlatanyag:
- együttes szabadgyakorlat
- három cigánykerék folyamatos, tetszőleges oldalra történő bemutatása hármas csoportokban párhuzamosan.
- szekrényugrás széltében: felguggolás – gyertyaugrás (három szekrényen tetszőleges szermagassággal)
- kötélmászás (a résztvevő csapatok 1-1 tagja versenyez egymással; a helyezési számok összege a csapateredmény);
- kötélhúzás (körmérkőzéses, vagy kiesés rendszerben, illetve a két rendszer kombinációjával kell a sorrendet meghatározni).
4. A verseny résztvevői:
Fiú-leány vegyes csapatok (a fiú-leány arány tetszőleges) három korosztályban:
1-2. osztályosok,
3-4. osztályosok,
5-6. osztályosok.
(Nem a születési évet, hanem az osztályt kell figyelembe venni.)
Csapatlétszám: 16-18 fő (kötélmászás, cigánykerék és szekrényugrás 15 fő; kötélhúzás 16 fő és szabadgyakorlat 15 fő).
A versenyeken egy iskola egy korosztályban több csapattal is részt vehet.
Együttes szabadgyakorlat:
5. Eredményszámítás:
A zsűri mind az öt versenyszámban külön-külön rangsorolja a résztvevő csapatokat, ezeket a helyezési számokat kell összeadni, s győz az a csapat melynek a helyezési pontszámok összege a legkisebb.
6. Nevezés:
A városi, kerületi Diáksport Bizottságoknál. A magasabb szintű versenyekre nevezni nem kell, az azon részt venni jogosultakat a rendező szervek értesítik.
7. Díjazás:
A díjazást a rendező szervezetek határozzák meg.
A döntő versenyeken a legeredményesebb iskolák díjazása:
A CSIVIT döntő versenye két napos. Mindkét napon külön verseny kerül megrendezésre. A versenyeken legeredményesebben szereplő 3-3 iskola a verseny „Vándor Serlegét” kapja. (Három alkalommal egymás után elnyert vándordíj az iskola örökös tulajdonává válik)
A legeredményesebb iskolák versenyének feltétel: az iskolának mindhárom korcsoportban versenyezni kell.
Eredmény megállapítása: mindhárom korcsoportban elért eredmények összesítése (helyezés) alapján történik.
II.
„T O R N Á Z N I Ö R Ö M”
Diáktorna vetélkedők általános és középiskolásoknak
A vetélkedő célja:
- A tanulók szabadidő sportprogramjának szélesítése;
- A diákok tömegeinek aktivizálása olyan versennyel, amelyre a felkészülés részben testnevelési órán történhet;
- A torna fejlesztő hatásának az ifjúság egészséges testi és szellemi fejlődésének elősegítése, kiegészítése.
- a diákolimpia tornaversenyeire való felkészülés segítése.
TORNAVERSENYEK
1. Versenyek ideje:
később kijelölendő időpontban
2. A verseny résztvevői:
Az iskolák V-VI. korcsoportos fiú és leány csapatai; csapatlétszám 6 fő. Egy iskola több csapattal is részt vehet.
3. Versenyprogram és gyakorlatanyag:
“A” kategóriában 3 szeren, “B” kategóriában 2 szeren kell a tantervi anyagra épülő szabadon választott gyakorlatot bemutatni. A magasabb szintű tornaelemek bemutatásáért jutalompont jár.
III.
ZENÉS EGYÜTTES GYAKORLATOK VERSENYE
A bemutatócsoportok együttes gyakorlatot mutatnak be (gimnasztika, rg, aerobik, fitness stb.) melyet a zsűri értékel. Csapatlétszám 4 főnél kevesebb nem lehet.
IV.
MINITRAMPOLIN UGRÁSOK VERSENYE
1. A verseny célja:
- minitrampolin ugrások sokoldalú fejlesztő hatásának iskolai alkalmazása;
- az iskolai sportünnepélyek, bemutatók műsorának gazdagítása látványos gyakorlattal;
- hozzájárulni az ugrásgyakorlatok további népszerűsítéséhez
2. A verseny ideje:
később kijelölendő időpontban
3. A verseny résztvevői:
Az iskolák 8-12 fős csapatai korosztály megkötés nélkül: fiú, leány és vegyes csapatok. Egyéni verseny meghívottak részére.
4. A verseny gyakorlatanyaga:
Csapatversenyben: Négy előírt és 1-2 szabadon-választott ugrás
Előírt ugrások: függőleges repülés,
terpeszcsuka ugrás,
tigrisbukfenc,
szaltó előre.
A gyakorlatok végrehajthatók minitrampolinról, farugós ugródeszka vagy egymásra helyezett két ugródeszkáról szivacsbálába érkezéssel.
Egyéni versenyben: Két szabadon-választott ugrás,
és játékos vetélkedők.
5. Eredményszámítás, értékelés:
Csapatversenyben a zsűri a csapatokat összteljesítményük alapján rangsorolja. (A, B, C kategória)
Egyéni versenyben a BTSZ által sokszorosított kiadványban közreadott szabályzat szerint.
V.
KÖZÉPISKOLAI KÖTÉLMÁSZÓ VERESENY LÁNYOKNAK,
FÜGGESZKEDŐ VERSENY FIÚKNAK
1. Versenysorozat célja:
Az V-VI. korcsoportos fiú és leány tanulók részére versenyzési lehetőség biztosítása, fizikai teljesítőképességük növelésére.
2. Versenyek szervezője:
A megyei és a budapesti diáksport szervezetek, kerületi önkormányzatok sportot irányító szervei és a Budapesti Torna Szövetség.
3. Verseny helye, ideje:
A jelentkezésektől függően, városi, kerületi, megyei versenyekről az iskolák csapatai a területi döntőbe kerülnek
4. A versenyek időpontjai: később kijelölt időpontban
A VERSENY SZABÁLYAI, ÉRTÉKELÉSE
Csapatverseny:
Indulás, állásból elugrással. Érkezés egy kézzel beütéssel a kötésen lévő (5 cm-es) jelzésig. A résztvevő csapatok 1-1 tagja versenyez egymással, a versenybíróság megállapítja a beérkezés sorrendjét, majd ezután indulnak a csapatok következő tagjai. A csapatok 8 tagja helyezési pontszámának összeadásával állapítható meg a verseny végeredménye. Győz az a csapat, melynek a helyezési pontszámainak összege a legkisebb.
Egyéni verseny:
Indulás fiúk terpeszülésből, leányok állásból. (lábbal elrugaszkodás nélkül). Egyenként indulással, időméréssel. A legjobb időt elért tanuló a verseny győztese.
A verseny résztvevői:
Az iskolák V-VI. korcsoportos 8 fős fiú és leány csapatai melyeknek tagjai az iskola tanulói. Egy iskola több csapattal is indulhat.
Díjazás: A rendező szervek határozzák meg.
Költségek:
Versenyeken a részvételi költségek csapatokat (iskolákat), a rendezési költségek a rendező szervet terhelik.
GÚLA-VERSENY
társas gyakorlatok bemutatója
1. A verseny időpontja:
később kijelölendő időpontban
2. A verseny résztvevői:
3. Gyakorlatanyag:
Szakály Ernő tel: (30)261-4676
e-mail cím: [email protected]