JÁTÉKOS SPORTVERSENY
(I-II. korcsoport)
- A verseny helye és ideje: Gloriett Sportiskolai Általános Iskola 2024. december 12. 10 óra
- A verseny rendezője: a Budapesti Diáksport Szövetség és a Gloriett Sportiskolai Álatlános Iskola
- A verseny célja:
– A nevelési-oktatási intézmények tanulói részére az életkori sajátosságoknak megfelelő, a tantervi anyagra (az alternatívákra is!) épülő játékos sor- és váltóversenyek rendezésével versenyzési lehetőség biztosítása. A mozgásanyagra épülő képzés során az együttműködés, a fair play szellemiségének kialakítása.
– Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok közötti sportbarátságok kialakítása, elmélyítése.
- A verseny résztvevői: I-II. korcsoport, lásd az „Általános szabályok” szerint.
■ Csapatlétszám: 16 fő (8 fiú, 8 lány) kísérők száma: 2 fő (felnőtt).
■ A csapat összeállítása évfolyamonként:
2015-ben születettek 4 fiú és 4 lány
2014-ben születettek 4 fiú és 4 lány
■ 1-1 feladatot 12 fő (korosztályonként 3 fiú, 3 lány) hajt végre.
■ Feladatonként 4 tanuló cserélhető (2 fiú, 2 lány).
■ A csapatok összeállítása fordulónként változtatható.
■ Az országos elődöntőre, a pótselejtezőre, valamint az országos döntőre 12+1 játék
került kijelölésre a Játékos sportverseny Albizottság által (a feladatok megtalálhatóak jelen versenykiírás „6. Versenyszámok” pontjában), melyekből a helyszínen kerül
kisorsolásra a 9+1 játék.
■ A +1 játék csak egy esetleges holtverseny eldöntésére szolgál. A játékok sorrendje
tetszőlegesen felcserélhető.
■
- Nevezés: Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia (https://sso.mdsz.hu/cas/login) internetes honlapján 2024. november 10.
- Igazolás: Lásd az „Általános tudnivalók” szerint:
- elektronikus nevezési rendszerből kinyomtatott csapat nevezési lap
- nevezési lapon iskola pecsét, aláírás
- diákigazolvány (vagy iskolalátogatási igazolás)
- Egyéb:
– Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, a Magyar Diáksport Szövetség „Általános szabályai” érvényesek.
– A Játékgyűjtemény az MDSZ honlapján (www.diakolimpia.hu) a Játékos sportverseny versenykiírásánál megtekinthető és letölthető.
– Óvás: nem lehetséges
- Továbbjutás: Az MDSZ versenykiírása szerint.
Játékos váltóverseny Budapesti döntőjére a feladatok később lesznek kijelölve