Játékos sportverseny 2023/24

JÁTÉKOS SPORTVERSENY (I-II. korcsoport)   A verseny helye és ideje: Újlak Utcai Általános Iskola, Később kijelölt időpontban 2023. december 31-ig   A verseny rendezője: a Budapesti Diáksport Szövetség és az Újlak Utcai Általános Iskola.   A verseny célja: – A nevelési-oktatási intézmények tanulói részére az életkori sajátosságoknak megfelelő, a tantervi anyagra (az alternatívákra is!) épülő…

Details

Mikulástúra 2023

A BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG ÉS A BUDAPESTI TERMÉSZETBARÁT SPORTSZÖVETSÉG rendezésében az       ERDEI MIKULÁS   szeretettel várja az általános és középiskolás diákokat és kísérőiket   december 3-án, vasárnap 12-13 óra között,  a XVIII. kerületi, Béla-telepi (Keresztúri) kiserdőben     Indítás: 9.00-10. óráig a Szemere István téri játszó térnél.   Megközelítése: Kőbánya-Kispest Metró-busz végállomástól…

Details

Asztalitenisz 2023/24

Asztalitenisz diákolimpia budapesti döntő I-II., III-IV., V-VI. korcsoport  „A”, „B” kategória A verseny ideje, helye: Ormai László Asztalitenisz Csarnok   Budapest, Marczibányi tér 13   I-II és III-IV.„B” kategória és csapatverseny 2023. december 2. szombat Tervezett időrend (a nevezők, résztvevők számától függően változhat)     Korcsoport, nem verseny Jelentkezés, igazolás verseny kezdési időpontja I‐II. kcs. fiú,…

Details

Torna 2023/24

Diákolimpia Budapesti Torna Döntő Leány és fiú csapat- és egyéni verseny   2023-24 tanév (I-II-III-IV. korcsoport) LÁNYOK 1.korcsoport, 2. korcsoport, 3-4 korcsoport csapat és egyéni A verseny időpontja: 2023. december 12, kedd 9:30 Nevezés: 8:30-tól A verseny helye: BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA, ÓVODA ÉS SPORTISKOLA Cím: Címe: 1165 Budapest, Újszász u.…

Details

Lombhullató túra 2023

_____________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________   Lombhullató Túra kiírása   A Budapesti Diáksport Szövetség Diáktúra Bizottsága és a Budapesti Természetbarát Sportszövetség Ifjúsági Bizottsága által a 2023-24 tanévre tervezett eseménynaptárban szereplő Lombhullató Túráját az eseménynaptárba megadottól kissé eltérően november 11-én (szombaton) rendezi meg a Börzsönyben, Katalinpuszta térségében, A túratalálkozón bármely általános és középiskola természetjáró csapatára vagy egyéni túrázójára számítunk.  …

Details

Túra Őszi verseny eredmények 2023/24

Eredményértesítő A  Budapesti Diáksport Szövetség és a Budapesti  Természetbarát Sportszövetség által Csobánka-Csillaghegy térségében, 2023. október 14-én megrendezett “Őszi túraverseny”-ről. A versenyen 5  általános iskola 10 csapattal,  8 középiskola 24 csapattal és 4 egyéb csapat vett részt összesen 229fővel. Abban a kategóriában, ahol 10-nél kvesebb csapat volt csak az első helyezetteket emeltük ki. Minden kategóriában a…

Details

Iskolai sítáborszervező tanfolyam 2023

  ISKOLAI SÍOKTATÓK ÉS SZABADIDŐ-SZERVEZŐK EGYESÜLETE (ISE) Association Hungarian School Skiinstructors and Freetime-Organisers www.ise.hu Tisztelt Intézményvezető Kolléga! Kedves Testnevelők!     – Gyermekeink fizikai, lelki, szellemi fittsége, érzelmi harmóniája továbbra is rajtunk múlik, lelkiismeretes munkánkon, a testnevelési órák minőségén, hatékonyságán! Jelenlegi világunkban még hangsúlyosabb szerepet játszanak a szabadba tervezett testnevelési órák, a friss levegőn végzett…

Details

Torna Döntő Leány és fiú csapat- és egyéni verseny 2023-24 I-IV. kcs.

Diákolimpia Budapesti Torna Döntő Leány és fiú csapat- és egyéni verseny 2023-24 tanév (I-II-III-IV. korcsoport) A LEÁNY verseny időpontja: 2023. december 5. kedd Nevezési határidő: 2023. november 23. csütörtök 24:00 Helye:  Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda és Sportiskola Telephelye. 1165 Budapest, Újszász u. 45/B I.korcsoport Nevezés, bemelegítés:    9:00 A verseny…

Details

Őszi túraverseny kiírása

Őszi túraverseny kiírása   A Budapesti Diáksport Szövetség és a Budapesti Természetbarát Sportszövetség Ifjúsági Bizottsága által a 2023-2024 tanévre tervezett eseménynaptárban szereplő Őszi túraverseny rendezése a Pilis -Hegységben, 2023. október 14-én (szombaton) lesz.   Nevezés: 8.45 – 10 óra között, Csobánka Fő térnél lévő parkban. Megközelítése: Pomázról 8.35-kor és 9.35-kor induló Volán járatokkal. A buszjegy…

Details